Mint ígértem, ma elmagyarázom, hogy hogyan kerültem a Branimir családba.
Az egész egy vitával kezdődött az Antonov és a Lazarov család között. A nagyapám, és a Lazarov család hasonló generációjú férfitagja csúnya ellentétbe keveredtek. Évek rettegése és harcai után a férfi ellátogatott hozzánk. Nagyapám és apa még ébren voltak, így meg is kezdődött a harc és végül apám megölte azt a démont. Persze ez nem azt jelenti, hogy ezzel befejeződött a harc, hisz akkor egy szó sem lenne a naplómban a Branimir családról. Ennek a démonnak, akit apám megölt, volt egy fia. A neve Nayden Lazarov.
Fűtötte a bosszúvágy atyám ellen, aki viszont békülni akart. Talán a sors akarta így, talán csak én képzelek bele túl sokat, de végül Nayden közvetetten (apám kardja által) a saját fia vesztét okozta. Persze ettől csak még dühödtebb lett, és az vált a céljává, hogy elérje, hogy apa érezze ugyanazt a fájdalmat, amit ő, veszítse el az elsőszülött gyermekét.
Ez voltam én. Rosica Lazarov Nayden unokatestvére: így kerültem oda, ahova.
Talán nem mindenhol érthető a történet fonala, de Vik és Tim itt nyaggatnak, hogy társasozzak velük, így kénytelen vagyok itt hagyni téged, naplóm.
Most tehát megyek játszani, aztán vacsorázok, ha már anya behozta nekem a kenyeret, aztán fürdés és irány az ágy.
Holnap pedig talán végre lesz időm felhívni Kament, és elmondani neki mindent. Jó éjt, kedves naplóm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése