Ma végre, több, mint egy hét után ismét le tudtam ülni a zongora mellé. Szerencsére ma nem küldtek a nyakamra senkit, úgyhogy nagyon nyugodtan telt az idő.
Ezzel csak az a baj, hogy amikor nyugalom van, sokkal könnyebb elgondolkozni. És Ő is sokkal könnyebben az eszembe jut.
Miért nem tudom elfelejteni? Nem értem, nem hiszem el, hogy ennyire nem vagyok képes Nélküle élni...
Szinte szégyellem magam ebben az ügyben. Jó éjt, kedves naplóm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése