Hogy nem volt igaz Lil, nem volt igaz az iskola, hogy minden csak képzelődés volt, hogy még előttem áll az élet, előttem van minden. Hogy nem kell élve eltemetnem magam, hogy van bármi, ami nem hullik darabjaira, amint igazán valóságosnak érzem.
Hogy arra a tudatra ébredek, hogy valóban Yan Sergej Branimir vagyok, Rosica Lazarov és Grozdan Branimir gyermeke, a Branimir család elsőági leszármazottja, Kamen unokaöccse és Lorette unokabátyja, egy démon, a Branimir Bútorgyár jogos örököse, hogy kiderül: nem hazugság minden, amiben valaha éltem.
A saját életemet akarom vissza. Azt, amit igazságként éltem meg. Nem érdekel, hogy az egész hazugság volt, csak azt akarom, hogy visszakaphassam. Igazságnak akarom a családom, bármennyire utálom is őket, el akarom hinni, hogy nem egy óriási hazugság vagyok. Kament akarom, azt akarom, hogy az az idióta az unokabátyám és testvérem legyen, Giselle-t, hogy a sógornőm és a leendő gyermekeiket, hogy az unokahúgaim és az unokaöcsém legyenek.
Vér szerint! A vér az egyetlen, ami miatt még Bulgáriában vagyok, annak a nevében viseltem el
Hol van most a vér? Most, amikor biztos kapaszkodó kellene, mert kirántották alólam a kötelet, amin táncoltam, hol van most a vér?
Tönkretettek, a vér nevében. És most? Hol van most a vér, mire fogják, amit velem műveltek? Mire fogják, hogy bezártak, elvadítottak, lenéztek és a vér nevében halálra dolgoztattak?
Imádom a céget, a munkámat, de mi értelme, ha semmi közöm a Branimirokhoz? Mi értelme bárminek, miután megtudod, hogy az egyetlen hely, ahová mindig tartoztál meg sem illet?
Hogyan tovább? Hova, kihez tartozom? Ki vagyok én? Ki zokog elveszett, elrabolt fiáért? Vagy ki az, aki eldobott magától? Ki az, aki csecsemőként elárult, és odaadott egy másik nőnek?
Ki az anyám? Ki az apám? Ki vagyok én?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése