A New Life

Az utolsó bejegyzésben sok minden volt olvasható arról, hogy Yannak mik a tervei a közeljövőre nézve, és nem utolsó sorban olvashattátok, hogy úgy döntött, elmegy sétálni egyet. Azonban onnét már nem tért vissza a kúriájába...
Ha érdekel, mi történt vele, a második naplórészben megtudhatjátok. A Néma Sikoly ezennel lezárul, és elkezdődik Egy új élet.

2012. április 1.

Újra itthon. Ahogy mondtam, Angelus rettentő boldog volt, hogy újra láthatott, noha kénytelen volt beletörődni, hogy majd csak holnap megyek ki vele.
Természetesen a nagy búcsúzkodás is megvolt, és Tim meg Vik megígérte, hogy maximum kéthetente meglátogatnak majd. A képeket már kitettem a mindenesem segítségével, és ki is pakoltam. Szóval mindennel kész vagyok.
Most pedig elmegyek sétálni egyet. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 31.

Íme, az utolsó estém itt. Rettentő fáradt vagyok, ugyanis egész eddig a búcsúesten voltam. Remek szórakozás volt ismét látni mindenkit, és még nagyapa sem volt olyan zavarba ejtő. Volt torta, egy csomóféle étel, zene, beszélgetés... Szóval remekül szórakoztam. Persze ebéd után összerakodtam minden holmimat, tehát minden kész a holnapi elutazásra.
Már csak ki kell pihennem magam. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 30.

A mai nap teljesen üres volt, minden, amivel foglalkoztam, a rajzolás és a festés volt. Végül sikerült rendes másolatot készítenem a korábban festett portéról, Vikről és Timről.
Most pedig visszatérek az éppen írt zongoradarabra. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 29.

Ma megejtettünk egy újabb kirándulást: apa, Gavrial, Tim meg én mentünk, szerencsére nagyapa nélkül. A múltkori óta nem vagyok biztos, hogy túl sokszor szeretnék találkozni vele... Hiába, minden családban vannak érdekes és némileg nehezen emészthető családtagok.
Tehát ott tartottam, hogy elhatároztuk magunkat, kiválasztottuk az úti célt, és elindultunk. Nem részletezném, hogy mi mindent csináltunk, a lényeg, hogy remekül szórakoztunk. Ó, és fogtam az öcsémnek egy erdei siklót.
Összességében nagyon jó napom volt. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 28.

Kiderült, hogy apát is érdekli a festés: a tesóimmal modellt kellett ülnünk, mert azt mondta, hogy szeretné, ha legalább egy ilyen kép díszítené a kúriám falát. Aztán persze ugyan erre hivatkozva leültettem őt meg anyát, így aztán a két kép jelenleg itt szárad a szobámban.
Még mindig furcsa belegondolni, hogy elsején már otthon leszek. Eleinte biztosan furcsán üres lesz a hely, de a családból többen ígérték már, hogy meglátogatnak, így hát unatkozni azt nem fogok.
Új életritmust kell megszoknom... Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 27.

Nekiálltam összerakodni a holmijaimat, elvégre már csak négy napig lakom a családdal.
Jó volt itt lenni, igazán. Ráadásul egy percig sem érzem úgy, hogy ezzel elszakadnék tőlük. Régebben sosem értettem, hogyan kötődhetnek össze ilyen erővel az egymástól messze élő családtagok, hogy ez a kötelék hogyan lehet több, mint a vér parancsa és tisztelete. Most már értem. És ha régebben tudom, hogy ez ilyen is lehet, akkor foggal-körömmel harcoltam volna érte...
Szóval összepakoltam. Egészen biztos vagyok, hogy Maya és Drag már a fenébe kívánnak az állandó költözködés miatt... Ráadásul a kutyám meg Mars remekül kijöttek egymással, így fájdalmas lesz a búcsú...
De Angelos szörnyen örülni fog nekünk. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 26.

Sosem tudtam, sosem sejtettem, hogy egy testvér ennyit tud segíteni. Igen, Tim nagyjából rendbe rakott, méghozzá szinte szavak nélkül. Sokat segített, hogy kiadhattam magamból a dolgokat. Lassan talán sikerül elrendeznem magamban mindent. Lassan minden rendbe jön, és ismét képes leszek mosolyogni.
Amúgy Viktoriya egész nap a nyakamon lógott.
Biztosan Tim küldte rám. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 25.

Két dologról tudok álmodni: olyan hülyeségekről, mint tegnap, és Róla. Még mindig nem tudom elengedni, és még mindig nem bírom felfogni, miért. Pedig már régen nem használom a nyakláncot, amit adott, már rég nem küldtem Neki semmilyen jelet, azt sem nézem, hogy Ő küldött-e, mégsem bírom elfelejteni, mégsem tudom nem szeretni.
Egyáltalán, hogyan voltam képes valaha is ennyire mélyen szerelembe esni valakivel? Hát kellett ez nekem?
Könyörgöm, Liliya, hagyj végre el!

2012. március 24.

Tegnap éjjel megint álmodtam, mondhatni már kezdem megszokni. Egyébiránt eléggé zaklatott vagyok, úgyhogy azt hiszem, kissé rendszertelen lesz mindaz, amit leírok. Bár lehet, hogy ez mindig így van... Kezdek tényleg kételkedni benne, hogy még épeszű vagyok...
Ma éjjel megint álmodtam a zuhanásról, de már másról is. Pontosabban sokkal több mindent érzékeltem. Kicsit olyan volt, mintha kívülről nézném az egészet. Embereket láttam odalent, akiket nem ismertem, vagy legalábbis nem jöttem rá, kik azok. De azt tudom, hogy többen voltak. Tudom, hogy Lazarov ott állt a toronyban, és diadalmasan nevetett, és tudom, hogy most is hallottam Kamen üvöltését, mert akkor ébredtem fel.
Talán nem nehéz kitalálni, hogy ezek után egy darabig még ébren maradtam. Amikor aztán sikerült kellően megnyugodni, visszafeküdtem aludni, ami utólag minősítve meglehetősen pocsék döntés volt.
Ebben az álomban egy mocskos cellában dideregtem, ahol se víz, se friss levegő, se étel, se semmi nem volt rajtam és a fájdalmon kívül.
Most pedig megfejtem őket: még mindig félek Naydentől. Nem túl bonyolult, de rettentően zavaró tény. Nem tudom megérteni, hogy miért nem képes végre békét kötni és hagyni az egész ügyet.
Igen, tudom, hogy elveszítette a fiát, de az már lassan 19 éve történt. A sors pedig egyértelműen keresztülhúzta minden eddigi tervét. Talán nem is próbálkozik többé. Egyébként is többségükben hatalmas hülyeségek az álmaim. Bem is tudom, miért gondolom állandóan, hogy jóslatok, elvégre hogy a fenébe lehetnének ezek valóságosak? Legnagyobb részük az élénk fantáziám és az aktuális történések összekeveredése, a maradék pedig merő zagyvaság.
Ma egyébként megint minden a megszokott módon csordogált a medrében, bár a testvéreim egész nap nyaggattak, hogy ne legyek már ilyen lehangolt.
Holnap igyekszem több erőt mutatni feléjük. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 23.

Ma végre ismét kimozdulhattam: meglátogattam Gavrialékat. Azt hiszem, a családnak ez az ága az, ami a legjobban hasonlít egy bizonyos részre a Branimir családban. Igen, Kamen ágáról beszélek. A szülők még egész normálisak, Sofiya azonban teljesen lökött. Igaz, hogy ez más ágon is megjelenik, gondoljunk itt például Yulinára...
Tehát a mai napot vendégségben töltöttem. Jó volt, azt hiszem, lassan kezdem egyre inkább megismerni a családomat.
Csak úgy két vagy három órája értem haza. A húgom már aludt, mert elég hosszú nap állt mögötte, Timet meg most kergettem el az ágyba. Én még nem vagyok álmos, hisz az utóbbi időszakban nem használtam túl sokat az energiáimból, úgyhogy terveim szerint még jó pár óráig ébren maradok. Talán olvasok valamit. Úgyis van nálam néhány kötet Shakespeare-től...
Ha Kam ezt olvasná, falnak futna. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 22.

Már több, mint egy hét eltelt, mióta Nayden megtámadott, és kezdek egyre jobban lenni. Már nem tartok tőle, hogy a sebeim felszakadnak, és a család is lehiggadt. Ettől függetlenül azonban még mindig féltenek, szóval "őrség" nélkül nem mozdulhatok ki a házból. Így hát lényegében még mindig nem változtak meg a dolgok, itt ülök, és unatkozom, ahelyett, hogy a ragyogó időt élvezném.
Persze ennek van jó oldala is: van időm a zongorára is, ráadásul már annyira nem tudok mit kezdeni magammal, hogy elővettem rég elfeledett képzőművészeti tehetségemet is. Egy szóval rajzolok. Meg kell hagyni, nem megy olyan jól, mint régen, de majd visszaszokok, és megint belejövök. A múltkori portré is egész tűrhető lett Timről és Vikről, bár szerintem lemásolom még néhányszor, és a végén talán még elégedett is leszek vele.
Viszont már így is túl sokat írtam a semmiről, szóval most befejezem. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 21.

Ma végre, több, mint egy hét után ismét le tudtam ülni a zongora mellé. Szerencsére ma nem küldtek a nyakamra senkit, úgyhogy nagyon nyugodtan telt az idő. Ezzel csak az a baj, hogy amikor nyugalom van, sokkal könnyebb elgondolkozni. És Ő is sokkal könnyebben az eszembe jut.
Miért nem tudom elfelejteni? Nem értem, nem hiszem el, hogy ennyire nem vagyok képes Nélküle élni...
Szinte szégyellem magam ebben az ügyben. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 20.

Annak örömére, hogy a családom észrevette, hogy nem bírok tétlenül ülni, ráadásul még munkám sincs, elhalmoztak egy hiperaktív nénikével.
Igen, elhalmoztak. Komolyan, Yulina még Kamennél is hiperaktívabb. Egész nap csak beszélt és beszélt és beszélt és egyszerűen nem bírt csendben maradni. Szóval áldás volt, amikor a család többi tagja hazaért. Semmi bajom a nagynénémmel, de egész napos adagban sok volt. Ma nem fizikailag vagyok fáradt, hanem mentálisan.
Csodás. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 19.

Azt hiszem, apa rájött, hogy ha túl sokat ülök egy helyben, be fogok kattanni - erre utal az egyre gyatrább szóhasználatom is -, hogy kijelentette, hogy ma elmegyünk piknikezni egyet. Timotei és Viktoriya meg voltak őrülve, hát még én! Drag is velünk jött, meg Tim kutyája, Mars is. Egyébként Mars egy gyönyörű hím németjuhász, úgyhogy aki csak látott minket, a két kutya után érdeklődött.
Csodálatos nap volt: kellemesen lengedezett a szellő, a ragyogó kék égen pamacsfelhők úsztak, és egész nap a családommal voltam.
Most viszont ideje pontot tennem, ugyanis a sebeim eléggé elfáradtak ebben a napban. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 18.

Még csak három nap telt el, de már rettentően unom az egy helyben való ücsörgést. Noha túl sokat amúgy sem mászkálhatnék, mert még érzem a sebeimet, de akkor is ki akarok mozdulni.
Tim és Vik igyekeznek feldobni, de nem igazán akar sikerülni nekik... Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 17.

Ma felhívott Grozdan, és, bármily meglepő, bocsánatot kért. Nagy szüksége van rám a cégnél... Megállapodtunk benne, hogy egész pontosan hogyan tudjuk megoldani, hogy ne kelljen odamennem Bezdenbe a megbeszélésekre.
Csak azt nem tudom, hogy amikor az apám volt, akkor miért nem volt képes ilyen lenni? Miért nem nézte a javamat? Hogyan hagyhatta, hogy Rosica így dobáljon össze-vissza?
Tudom, hogy nem tehetem fel neki ezeket a kérdéseket.
Mégis... Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 16.

Abban állapodtunk meg tegnap, hogy március végéig még itt maradok, hátha addigra Nayden beletörődik, hogy "megúsztam", Tim szavaival élve.
Majd meglátjuk. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 15.

Azon tűnődöm, hogy vajon hogyan fog most működni ez az egész. Nem mozdulhatok ki a házból, vagy mi? Nayden úgy tűnik, vadászik rám, ami azt jelenti, hogy sehol nem vagyok biztonságban, talán csak itthon. Viszont nem élhetem le az egész életemet idebent...
Eleve: már csak öt nap van a hónapból, amiben megállapodtunk.
Beszélnem kell velük. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 14.

Igen, kimaradt egy nap, nem is véletlenül.
Mint hétfőn említettem, tegnap egy újabb ülés lett megszervezve. Maga a tanácskozás viszonylag nyugodtan zajlott, és jelentősen problémamentesebben, mint legutóbb.
A gond utána következett.
Rosica felhívott magához, mondva, hogy valami fontosról akar beszélni velem. Én meg persze voltam olyan naiv, hogy vele tartottam.
Talán nem nehéz kitalálni, ki várt odafent: végre megismerhettem Nayden Lazarovot.
Nem mondom, hogy nagyon vágytam erre a tapasztalatra, vagy hogy élveztem volna a találkozást. Egy szerencsém volt: apám nem hagyott felügyelet nélkül, és amikor az ablakból meglátta, hogy baj van, kimenekített.
Én akkor már nem teljesen voltam magamnál, úgyhogy csak másodkézből tudom, hogy alig tudtunk elmenekülni, és fogalmam sincs, hogyan jutottunk haza. Azt tudom, hogy ma reggel, amikor felébredtem, minden porcikám sajgott, és van pár nyílt sebem is.
De szerencsére annyira nem vészes a helyzet, tudok szabadon mozogni, és ha vigyázok, talán a sebeim sem fognak felszakadni.
Most viszont jobb lesz, ha lefekszem, mert a végén tényleg gond lesz. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 12.

Úgy tűnik, most kicsivel nyugalmasabbak az éjszakáim, talán hosszabb hatású az az altató, mint gondoltam.
Az élet egyébként csendesen folydogál a medrében: élvezem a családi életet, és újrakezdtem a munkát is.
Grozdannal egyébként nem nagyon kommunikálok, viszont holnap céges ülés lesz, így hát el kell utaznom Bezdenbe.
Remélem, ezúttal jobban fognak sikerülni a dolgok... Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 11.

Kamen elültette a bogarat a fülemben, valamint a képzeletem is eléggé élénk.
Ma megint álmodtam: egy kastélyban sétáltam, és volt is velem valaki: barna haja volt meg kék szeme, és szemüveges volt. Beszélt is, de nem emlékszem, miről. És még az rémlik, hogy kinéztem az ablakon, és gyönyörű volt a táj.
Tényleg élénk a fantáziám. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 10.

Végre egy viszonylag nyugodt éjszakát tudhatok magam mögött. Ez minden bizonnyal attól a nem éppen gyenge altatótól van, amit csináltam magamnak. Lehet, hogy nem célszerű ilyen erős dolgokat beszedni, de szükségem volt már egy kiadós, nyugodt alvásra. Persze ezt nem lehet sokáig csinálni... Szóval ma már köszönhetek is ismét az álmaimnak.
Amúgy a mai nap a művészet jegyében telt. Csináltam egy portrét a testvéreimről, amit majd ki akarok tenni a kúriámban. Aztán Tim gitározott nekünk, meg megtanított pár dologra, Vik hegedült, én pedig zongoráztam. Anya és apa nem nagyon voltak itthon, el kellett intézniük valamit.
Napok óta nem éreztem magam ilyen jól. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 9.

Ezt nekem. Nem álmodtam Vele, de most azt kívánom, bár így lett volna...
"Az őrület lesújt rád a sors kezével." - Igazat mondhatott. Meg fogok bolondulni, ha ez így folytatódik.
Hogy miről van szó? Valaki beszélt hozzám álmomban. Az egyetlen, ami megmaradt, az ez a mondat, még az illető hangját sem tudom felidézni... Mondjuk nem is szeretném, de...
Mi történik velem? Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 8.

Most eléggé megzuhant a hangulatom, bár a testvéreim igyekeznek szórakoztatni. Szeretem Kament, de most kicsit haragszom rá, mert eddig egész jól el tudtam nyomni magamban az emlékeket.
Remélem, ma nem Vele álmodom. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 7.

Tessék, csak eszembe kellett juttatni az iskolát: egész nap Ő járt a fejemben.
Miért nem tudok szabadulni Tőle? Az emlékétől, a gondolatától... Tisztán le tudnám rajzolni arcának minden vonását, a válla ívét, a keze finom érintése belém égett, a csókja a legkegyetlenebb kábítószer.
Őrült vagyok. Az Ő őrültje. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 6.

Ma megint beszéltem Kamennel, és most már felőlem érdeklődött. Legutóbb azt hiszem, csak ki kellet beszélnie magából a történteket. Szóval most már ténylegesen beszélhettünk. Megpróbált rábeszélni, hogy menjek én is Fyronba, de kereken közöltem vele, hogy egyelőre semmi kedvem újra iskolába járni.
Még az előzőt sem hevertem ki. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 5.

Ma leginkább apával voltam, aki mindent elmesélt nekem a lidércek történelméről, Lord Sammaelről, magáról a fajról, és minden másról, ami eszébe jutott. Igazán érdekes volt, és azt hiszem, hogy kezdek jobban érteni mindent. A beszélgetést egyébként egy hatalmas sétával kötöttük össze.
Gyönyörű a környék. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 4.

Némi ingadozást látok a naplómban... A tegnapi után ma megint egy nyomottabb hangulatú bejegyzés következik.
Ma éjjel is álmodtam, de most én voltam a főszereplő. Sokan álmodnak arról, hogy zuhannak, így nem akarok mélyebb tartalmat tulajdonítani ennek a részletnek. Az ördögi kacajjal viszont nem tudok nem foglalkozni, sem a nevem kétségbeesett üvöltésével. Az elsőt Naydenként, a másodikat Kamenként azonosítottam.
Így leírva... Talán csak simán egy rossz álom. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 3.

Lidércnek lenni elképesztő! Egész egyszerűen... Elképesztő! Timotei és Viktoriya persze nevetnek rajtam, de... El sem tudom hinni! Ez csodálatos!
Igaz, ha jobban belegondolok, ez után a fél-lét után bármi csodálatos lenne. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 2.

Emlékszel még, amikor azt írtam, hogy talán látom a jövőt? Nos, nagyon remélem, hogy nem volt igazam.
Éjjel rémálmom volt. Azt láttam magam előtt, hogy Kamen a földre löki Alexet, és azzal a bizonyos tőrrel, amit még tőlem kapott évekkel ezelőtt, egy mély és súlyos vágást ejt rajta. Egy lány sikolyát hallottam, ami leállította az unokabátyámat (igen, azt hiszem, rokonság vagy sem, mindig így fogok rá gondolni), aki máskülönben megölte volna Alexandert.
Egyébként apa beszerzett minden hozzávalót, így holnap elkezdjük a bájitalt.
Kamenre gondolok... Nem lenne képes ilyesmire, igaz? Jó éjt, kedves naplóm.

2012. március 1.

Elkezdődött hát a március... Az idő is tavaszt mutat: immár sehol semmi hó, az ég kék, a nap ragyog. Noha nagy örömömet lelem benne, a családom nem igazán akar kiengedni. Szóval lényegében be vagyok zárva, viszont jó hír, hogy apa már majdnem mindent beszerzett.
Ettől függetlenül is valahogy rossz érzésem van. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. február 29.

Idén hosszú a február... Kamen felhívott ma délelőtt, és zaklatottan össze-vissza dumált mindent. Végül sikerült rávenni, hogy összeszedje magát, és érthetően elmagyarázta, hogy Giselle-t elrabolták, és majdnem meg is ölték, és hogy szerinte az egész Alexander hibája... Igazából nem teljesen értettem, de azért igyekeztem megnyugtatni, és segíteni, amennyire arra képes voltam.
Most viszont mennem kell, mert Tim és Vik itt strázsálnak a nyakamon. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. február 28.

Lényegében ugyanúgy telt a nap, mint tegnap, annyi különbséggel, hogy úgy tűnik, találtunk egy megoldást. A gond csak az, hogy kell hozzá egy bájital, aminek a hozzávalóit közel lehetetlen beszerezni.
Apa azt mondta, majd ő megoldja. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. február 27.

Ma egész nap apával voltam és a varázsige megszüntetésén dolgoztunk. Egyelőre még rajtam van, bár gyengült: a kézfejemet már árnyékká tudom változtatni, bár eléggé fáj, úgyhogy inkább nem játszom vele.
Holnap folytatjuk. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. február 26.

Amennyire üres volt a tegnapi nap, annyira eseménydúsan telt a mai. Megint elért egy rosszullét, olyan, mint aznap, a tárgyaláson. De most már az is kiderült, honnét ez az egész. Természetesen köze van Lazarovhoz, elvégre miért ne lenne...
A lényeg, hogy egy bűbájjal elnyomták a lidérc énemet, és egy gyenge démoni személyiséget helyeztek el bennem, így igyekezve eltüntetni a gyanús tényezőket.
Apa szerint találunk rá megoldást. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. február 25.

A mai még az átlagnál is semmilyenebb volt: én dolgoztam, a testvéreim tanultak, a telefon néma csendben, a levelesláda üres maradt.
Semmilyen nap. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. február 24.

Lecsendesedett a szülinapi őrület, és Kamen is eljutott addig, hogy felhívjon, szóval elméletileg minden köszöntésen túl vagyok.
Persze az sem kérdéses, melyik volt a legmeglepőbb: ma reggel Grozdantól érkezett levelem, amiben mostohaapám a legjobbakat kívánta születésnapom alkalmából.
Fura, hogy egyes helyzetek mit hoznak ki az emberekből, nem?
Amúgy Grozdanról jut eszembe: folytathatom a Branimir Bútorgyárat. Nagyon örülök neki: a szívemhez nőtt a vállalkozás.
Megint rettentő későre jár egyébként. Azt hiszem, megyek lefeküdni. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. február 23.

Elsőként boldog tizennyolcadik születésnapot magamnak!
Másodszor be kell mutatnom pár új rokont: a nagyapám, Aleksandar, a nagyanyám, Ivet, a nagynéném, Yulina, a nagybátyám és a felesége, Gavrial és Katerina, valamint az unokahúgom, Sofiya. Akinek a viselkedése egyébként rettentően hasonlít Kamenére. Úgy tűnik, az én unokatestvéreim már csak ilyenek.
Harmadszor pedig írnom kell arról, hogy hogyan ünnepeltük a születésnapomat.
Azzal kezdődött, hogy anyáék, Viktoriya és Timotei keltettek, ágybareggelivel és tortával. Mondanom sem kell talán, hogy mennyire zavarban voltam.
Aztán olyan tíz körül megérkeztek az előbb felsorolt családtagok, és anya, nagyanyám meg Katerina bevették magukat a konyhába, a többiek pedig körülöttem örömködtek. Nagyapa megjegyezte, hogy azon az estén is azért jött, hogy engem lásson, és hogy éppen itt volt már az ideje. Erre mit kellett volna mondanom? De szerencsére a nagynéném megmentette a helyzetet. Később valaki - talán Tim, vagy Gavrial - megnyugtatott, hogy nagyapa mindig ilyen szókimondó, így jobb, ha hozzászokom.
Egy rakat ajándékot kaptam, nem is tudom, mihez kezdjek velük. Szerintem majd holnap átnézem mindet és kitalálom, mi mire való...
Most azonban érzem, hogy perceken belül legyűr a fáradtság, szóval inkább elmegyek aludni. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. február 22.

A mai nap megint nem volt túl eseménydús, bár vagy három órát beszéltem Kamennel. Pontosabban én beszéltem felet, a maradékban pedig ő szövegelt. Hiába, mindig van mit mondania.
Mostanra ennyire, inkább megnézem, miben sántikálnak a testvéreim. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. február 21.

Mint ígértem, ma elmagyarázom, hogy hogyan kerültem a Branimir családba.
Az egész egy vitával kezdődött az Antonov és a Lazarov család között. A nagyapám, és a Lazarov család hasonló generációjú férfitagja csúnya ellentétbe keveredtek. Évek rettegése és harcai után a férfi ellátogatott hozzánk. Nagyapám és apa még ébren voltak, így meg is kezdődött a harc és végül apám megölte azt a démont. Persze ez nem azt jelenti, hogy ezzel befejeződött a harc, hisz akkor egy szó sem lenne a naplómban a Branimir családról. Ennek a démonnak, akit apám megölt, volt egy fia. A neve Nayden Lazarov.
Fűtötte a bosszúvágy atyám ellen, aki viszont békülni akart. Talán a sors akarta így, talán csak én képzelek bele túl sokat, de végül Nayden közvetetten (apám kardja által) a saját fia vesztét okozta. Persze ettől csak még dühödtebb lett, és az vált a céljává, hogy elérje, hogy apa érezze ugyanazt a fájdalmat, amit ő, veszítse el az elsőszülött gyermekét.
Ez voltam én. Rosica Lazarov Nayden unokatestvére: így kerültem oda, ahova.
Talán nem mindenhol érthető a történet fonala, de Vik és Tim itt nyaggatnak, hogy társasozzak velük, így kénytelen vagyok itt hagyni téged, naplóm.
Most tehát megyek játszani, aztán vacsorázok, ha már anya behozta nekem a kenyeret, aztán fürdés és irány az ágy.
Holnap pedig talán végre lesz időm felhívni Kament, és elmondani neki mindent. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. február 20.

Ma már sikerült kerítenem némi időt egy tollal és a naplómmal, így végre beszámolhatok a családomról és a tegnapi napról.
Nem igazán tudom, hogyan kezdjek hozzá. Mint a naplómból sejthető, szombat este már majd' megőrültem az idegességtől. Ehhez képest vasárnap reggel valahogy furcsán higgadt voltam. Talán annyira túlizgultam magam a korábbi napokban, hogy már képtelen voltam bármilyen érzelemre.
Tíz órára mentem a megadott címre. A ház elé érve egy ideig nem is voltam rá képes, hogy akár csak megmozduljak. Végül elértem a kopogtatót, és nem is kellett sokáig várnom: egy velem nagyjából egy magas férfi, édesapám nyitott ajtót. Halványan mosolyogva invitált be, és a nappaliba vitt, ahol édesanyám és a testvéreim már vártak. Anya, amint meglátott könnyes szemmel a nyakamba borult.
Rendben, most bevallom, hogy az előző mondat papírra vetése óta tíz perc telt el, mert nem tudom, hogyan folytassam. Azt hiszem, nem fejtem ki túl részletesen.
Tehát elmondtak mindent arról, hogy mi történt velem - ezt szerintem holnapra halasztom, mert nem akarok egyből öt-hat oldalt elfoglalni -, aztán én is elmeséltem, hogyan, hol éltem eddig, mi minden történt velem. A kettő között, illetve közben közösen megebédeltünk. Aztán... Valahogy elment az egész nap, és azon kaptam magam, hogy édesapám a kezembe nyom egy pizsamát, hogy maradjak itt éjszakára.
Egy szobában aludtunk hárman, Timoteivel meg Viktoriyával. Eredetileg Timotei szobáján osztoztunk volna ketten, de Viktoriya nem volt hajlandó elfogadni, hogy ő ne legyen velünk, ezért behoztak egy matracot, és a húgom azon aludt. Pedig próbáltam rábeszélni, hogy majd fekszek én a földön, de ezt az ötletet mind a ketten lehurrogták.
A mai napról is ejtenem kell pár szót: a szüleim megkértek, hogy egy darabig költözzek ide hozzájuk. Egyelőre egy hónapban egyeztünk meg: nekik és nekem is szükségünk van arra, hogy együtt legyünk egy darabig. Így tehát hazamentem - Timotei addig könyörgött és győzködött, amíg elvittem magammal, Viktoriya szerencsére éppen hegedűórán volt -, összeszedtem az egy hónapra szükséges dolgaimat, valamint a munkámat is, meg persze - előzetes megbeszélés alapján - Vort, Reát, Mayát és Dragot is, meg felhívtam a mindenesemet, hogy gondoskodjon Angelosról, aztán visszautaztunk az Antonov házba. Holnapra is sok feladat maradt még: mindazokat a dolgokat, amelyek hibásak a hamis személyazonosságom miatt, ki kell javítani.
Éjjel, miután a testvéreim elaludtak, én még vagy egy óráig fent voltam, és azon gondolkoztam, hogy hogyan lehet ez igaz.
Remélem, ez nem tűnik el, mint minden más boldogság az életemből. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. február 19.

Most csak pár pillanatnyi időm van, mert Viktoriya és Timotei itt lógnak a nyakamon.
Holnap mindent leírok. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. február 18.

Nem tudok mihez kezdeni magammal. Nem tudok dolgozni, nem tudok olvasni, zongorázni vagy tanulni, egyszerűen nem akar működni az agyam.
Csak a holnapra gondolok. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. február 17.

A ház ismét üres és csendes. Ez persze csak most zavar, hiszen az elmúlt héten egész nap hallhattam Kamen hangját, vagy ha azt nem, átszűrődött a zene, amit hallgatott. Távoztával persze még a minimális izgalmat is elvitte ebből a házból.
Az idegesség, az bezzeg maradt. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. február 16.

Még mindig a hitetlenkedés állapotában tartózkodom, de most már talán felfogtam annyira, hogy értelmes jegyzetet készíthessek róla.
Hogy mit? Azt, amit Mr Crow-tól tudtam meg. A szüleim élnek, várnak vissza, van két testvérem, és csak három napot kell várnom, hogy találkozhassam velük.
Igazából azt hiszem, még fel sem bírtam fogni: arról pedig, hogy egész pontosan mi történt velem... végképp fogalmam sincs. Lord Sammael azt mondta, hogy azt majd édesapám és édesanyám elmondja.
Vajon milyen lehet Nikolai és Sofiya Antonov? Milyenek lehetnek Timotei és Viktoriya? Alig bírom kivárni a vasárnapot.
Viszont, csak hogy nehogy túl optimistának tűnjek, egyszerűen muszáj írnom a kétségeimről is.
Mert mi van, ha nem olyanok lesznek, amilyennek elképzeltem őket? Mi van, ha Mr Crow elbeszélésével ellentétben mégis egy újabb hideg szívű családba kerülök? És mi van, ha nem engedik, hogy folytassam a Branimir Bútorgyárral való munkát? Mert a nélkül nem igazán tudom, mit tehetnék magammal...
Még egy utolsó információ: Kamen holnap este utazik vissza Fyronba, és ő fogja összeszedni a bútorrendelésekkel kapcsolatos dolgokat, aztán megküldi nekem, így tehát mindent meg tudtunk beszélni, amit terveztünk.
Ma pedig nem történt semmi. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. február 15.

Néhány nap múlva megismerem a szüleimet. Meg kell köszönnöm Lord Sammael segítségét.
Holnap magyarázok. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. február 14.

Újabb hosszú nap, de most már nem olyan eseménytelen. Ma már, ahogyan megígértem Kamennek, ellátogattam Bezdenbe. Nem tudom, miért írom le: soha nem akarok erre a napra emlékezni.
Rosica már nagyjából meggyógyult, de míg ágyban van, ami az én szemszögemből több, mint tökéletes.
Nem szeretnék beszámolni párbeszédünk minden szaváról, inkább felsorolnám, mit tudtam meg.
Beismerte, hogy egy csepp Branimir vagy Lazarov vér sincs bennem. Azt is, hogy elraboltak, és a szüleim semmit sem tudnak rólam. Hogy kik ők: nem tudtam szóra bírni. De elmondta, hogy amióta a kezei között vagyok, azon ügyködik, hogy tönkretegye az életem.
Azt hiszem, itt vesztettem el az irányítást. Ha apám Grozdan nem jön be, valószínűleg megfojtottam volna.
Amikor hazaértem, Kamen egyből faggatózni kezdett, de - meglehetősen undok stílusban - elhajtottam.
Holnap elmondom neki, amit tudnia kell. Jó éjt kedves naplóm.

2012. február 13.

Újabb eseménytelen nap, amit Kamen azzal töltött, hogy próbált rávenni, hogy menjek el Bezdenbe. Végül megígértem neki, hogy holnap meglátogatom a kúriát, főleg ha nem nyaggat ezzel tovább. Utána arról kezdett beszélni, hogy milyen ötletei vannak még, amivel megtalálhatom a családomat. Kissé fárasztó, de nem baj... Sokkal jobban reagált, mint gondoltam.
Más dolog, hogy megint felhívott Mr. Crow - vagy Lord Sammael, ahogyan Kamen utal rá -, és megkérdezi, hogy mikor tudna meglátogatni a héten. Amikor pedig azt mondtam, hogy esetleg odamehetek Kamennel, azt felelte, hogy a találkozás célja csak kis részben kötődik a bútorokhoz, sokkal inkább magánjellegű.
Szerdán meglátogat. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. február 12.

Kamen még itt van, és most, hogy túltette magát az első sokkon, állandóan beszél. Néha mond valami hasznosat is, de leginkább arra próbál rávenni, hogy beszéljek azzal a két emberrel, akiket eddig a szüleimnek hittem. De ahogyan magamat ismerem, úgysem jutok el addig, csak ha rászánom magam. Bár, azt hiszem, lassan összeszedem magam, és meglátogatom a Branimir kúriát.
Mondjuk holnapután. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. február 11.

Azt hiszem - bár csak azt hiszem -, hogy minden rendben van. Vagyis csak Kamennel, de ennyi nekem elég. Igazából tudom, hogy jóval bővebben kellene kifejtenem a dolgot, de... Egyszerűen képtelen vagyok rá. Csak örülök neki, hogy még mindig van unokabátyám.
Egyébként azt mondta, beszélnem kéne any Rosicával. De kétlem, hogy tőle többet tudnék meg... Ő volt az, aki apámn Grozdannak is beadta a rólam szóló hazugságokat, valószínűleg nem fog segíteni rájönni, honnét származom.
A harmadik dolog pedig, amit meg kell említenem, az az, hogy felhívott a Fyron egyik igazgatója. Nem, nem Kament követelte vissza: tőlünk akar bútorokat rendelni. Eléggé meglepődtem, de abból ítélve, ahogyan visszakérdezett a nevemre, nem én voltam az egyetlen.
Kíváncsi lennék, miért lepte meg ennyire a Yan név. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. február 10.

Hosszú nap volt a mai. De kétségkívül Kamen tette azzá. Ő és a kiborulása. Hogy mire jutottunk? Semmire. Azt mondta, adjak neki egy kis időt. Tehát eljöttem.
És azt hiszem, soha nem voltam még ilyen ideges. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. február 9.

A mai nap végre egy eseménydúsabb volt, és az unokabátyámnak hála a hangulatom sem volt annyira egy bizonyos kétéltű egy bizonyos testrésze alatt.
Kamen némileg késve érkezett két óra felé. De persze számomra ő maga volt a megváltás, és noha tudom, mennyire utálja, ha hozzáérnek - a múltja ismeretében ez nem is akkora csoda -, amikor megláttam, a nyakába borultam. Rettenetesen hiányzott, és talán csak most kezdem felfogni, mennyire...
Miután kivégeztük az ebédet, kifaggattam mindenről, ami Fyronban történt vele. Remek érzés volt hallgatni, tanácsokat adni, és egyszerűen csak beleélni magam az ő problémáiba. Mert amíg így tettem, nem kellett a sajátjaimmal foglalkoznom...
Persze ő is megkérdezte, hogy mi az a nagyon nagy baj, ami miatt idehívtam, de megmondtam neki, hogy majd holnap elmesélek mindent.
Remélem, nem lesz dühös, és remélem képes lesz még a bejelentésem után is az ő szeretett öccseként gondolni rám.
Jó éjt, kedves naplóm.

2012. február 8.

Bevált a jóslatom... A mai napom pontosan ugyan olyan volt, mint a tegnapi. Az egyetlen különbség, hogy fél nap azon tűnődtem, felhívjam-e Kament, de végül ő oldotta meg a problémát.
Holnap ebédre várom őt. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. február 7.

A mai napom teljes zavarodottságban telt. Puszta érzékeltetésképpen: fél másodpercen múlt, hogy nem a körömkefével mostam fogat, nem etettem meg a siklómat macskakajával, nem sósan ittam a teát, valamint sikerült összehoznom a borsos-cukros káposztás tésztát... Amikor pedig épp nem szerencsétlenkedtem, akkor a gépe előtt ültem, és bámultan magam elé. Dolgozni akartam, dolgoznom kellett volna. De egész egyszerűen lehetetlennek éreztem, hogy koncentráljak. Azt hiszem, erre meg is van minden okom.
A napom nagy része tehát szerencsétlenkedéssel, magam elé bámulással, gondolkodással és zenehallgatással telt el. Hogy mi a tervem holnapra? Lényegében ugyan ez. Képtelen vagyok még mélyebb gondolatokba merülni a szárma tegnapi ügyről. Nem akarok még eléjük állni, nem akarok tudni semmit.
Lehet, felhívom Kament. Tudom, van elég baja e nélkül is, de egyedül ezt nem bírom, és ő az egyetlen, akihez fordulhatok...
Még átgondolom. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. február 6.

Hányszor még? Ó, mondd, hányszor kell még összetörnöm, mielőtt elhagyhatom ezt a világot? Őrület, ami velem történik. Igazából néha azt hiszem, hogy minden, ami velem történik, csak egy hazugság, hogy álom minden pillanat, és előbb-utóbb öt évesen ébredek az ágyamban, és kiderül, hogy semmi sem igaz.
Hogy nem volt igaz Lil, nem volt igaz az iskola, hogy minden csak képzelődés volt, hogy még előttem áll az élet, előttem van minden. Hogy nem kell élve eltemetnem magam, hogy van bármi, ami nem hullik darabjaira, amint igazán valóságosnak érzem.
Hogy arra a tudatra ébredek, hogy valóban Yan Sergej Branimir vagyok, Rosica Lazarov és Grozdan Branimir gyermeke, a Branimir család elsőági leszármazottja, Kamen unokaöccse és Lorette unokabátyja, egy démon, a Branimir Bútorgyár jogos örököse, hogy kiderül: nem hazugság minden, amiben valaha éltem.
A saját életemet akarom vissza. Azt, amit igazságként éltem meg. Nem érdekel, hogy az egész hazugság volt, csak azt akarom, hogy visszakaphassam. Igazságnak akarom a családom, bármennyire utálom is őket, el akarom hinni, hogy nem egy óriási hazugság vagyok. Kament akarom, azt akarom, hogy az az idióta az unokabátyám és testvérem legyen, Giselle-t, hogy a sógornőm és a leendő gyermekeiket, hogy az unokahúgaim és az unokaöcsém legyenek.
Vér szerint! A vér az egyetlen, ami miatt még Bulgáriában vagyok, annak a nevében viseltem el any Rosica minden követelését és ap Grozdan minden parancsát. A vér volt az, ami miatt rettegtem, hogy el kell majd szakadnom Liliyától. A vér, ami már évek óta megszabta minden lépésemet.
Hol van most a vér? Most, amikor biztos kapaszkodó kellene, mert kirántották alólam a kötelet, amin táncoltam, hol van most a vér?
Tönkretettek, a vér nevében. És most? Hol van most a vér, mire fogják, amit velem műveltek? Mire fogják, hogy bezártak, elvadítottak, lenéztek és a vér nevében halálra dolgoztattak?
Imádom a céget, a munkámat, de mi értelme, ha semmi közöm a Branimirokhoz? Mi értelme bárminek, miután megtudod, hogy az egyetlen hely, ahová mindig tartoztál meg sem illet?
Hogyan tovább? Hova, kihez tartozom? Ki vagyok én? Ki zokog elveszett, elrabolt fiáért? Vagy ki az, aki eldobott magától? Ki az, aki csecsemőként elárult, és odaadott egy másik nőnek?
Ki az anyám? Ki az apám? Ki vagyok én?

2012. február 5.

Időnként úgy érzem, már régen elvesztettem az eszem. Néha pedig úgy, mint aki olyan dolgokra emlékszik, amik még nem is történtek meg. Hogy miről hadoválok? Munka közben elkezdtem firkálni, és fél órával később rájöttem, hogy Kamen esküvőjét vázoltam fel a lapra.
Az lehetséges, hogy valaki kissé gyatrán kitörölte az emlékeimet, majd visszaküldött a múltba? Csak mert az, hogy a jövőről hallucinálok, két dolgot jelenthet: hirtelen jóssá váltam, illetve végleg beleőrültem a munkába. Őszintén szólva a második variáció valószínűbb.
Ma is: reggel felkeltem, átöltöztem, aztán bekapcsoltam a gépet, és elkezdtem dolgozni. Aztán úgy húsz perccel ezelőtt kikapcsoltam, meg közben ebédeltem és zuhanyoztam. De lényeg a lényeg: sikerült behoznom a lemaradásaimat, és teljesen felkészülten jelenhetek meg a holnapi tanácson.
Ami azt jelenti, hogy noha már hét és hat között fel kell kelnem, mégis: fél egykor még itt ülök, és a naplómba körmölök...
Megyek aludni. Jó éjt, kedves naplóm.

2012. február 4.

Ma felhívott Kamen. Furcsálltam, de jól esett, igazán. Jó, mondjuk az is igaz, hogy a hangjából ítélve kis híján elaludt a mobil mellett, de legalább keresett. Egész sok mindent mesél. Nem lehet unalmas hely az a Fyron. De nem, ettől függetlenül sem vágyom oda. Valahogy nem érzem úgy magam, mint aki ismét egy iskola nyüzsgésére vágyik. Elég volt ez a másfél év, egyelőre legalábbis. Aztán ki tudja, mit hoz a jövő?
Visszatérve Kamenre: hiányzik az a lökött unokatestvérem. Szeretnék most vele lenni, hiszen tudom, hogy rettentő szüksége van a segítségre. Remélem, Giselle vigyáz majd rá...
Kam felőlem is érdeklődött: elmondtam neki, hogyan tengetem az életemet, hogyan halad a cég, és így tovább. Szinte ijesztő tükröt tartott elém, hogy mit tudtam elmondani neki... Elég semmilyen az életem. De egyelőre ez a semmi nekem tökéletesen megfelel.
Most pedig elmegyek aludni, ugyanis elmúlt hajnali egy... és igazából már ötödike van. De ez lényegtelen.
Jó éjt, kedves naplóm.

The show must go on

Üdvözlök mindenkit!
Ez itt egy napló. Egy olyan fiatal bolgár varázsló naplója, aki már nagyon sok mindent megélt, tizenhét - illetve február 23-tól már tizennyolc - éves kora ellenére is.
Gyermekkorában egy súlyos betegséget szerzett, ami kétszer is majdnem végzett vele: egyszer tíz, másodszor tizenhat éves korában. Először, amikor megbetegedett, másodszor, amikor kigyógyult belőle. Jelenleg legalábbis úgy tűnik, teljesen meggyógyult.
Másfél évvel ezelőttig a szülei elzárva tartották a világtól: a betegség miatti fehér haját szégyellték más nemes családok elől, így inkább bezárták a bezdeni kúriájukba, és magántanárokkal taníttatták. Azonban hónapokkal ezelőtt történt valami, és láss csodát: a fiút elengedték egy varázslóképzőbe.
Másfél év alatt... Minden megváltozott az életében. Minden, amit valaha ismert, új jelentést kapott, ő maga... Ő maga szinte teljesen más személyiséggé vált. Amikor elkezdte az iskolát, magának való volt, elrejtett sebekkel, amit senki és semmi nem tudott előhozni belőle. Egészen addig, amíg nem találkozott egy lánnyal.
Liliya örökre megváltoztatta az életét. Azzal, hogy belépett oda, és azzal, hogy nem maradt ott. Yan szíve összetört, de úgy döntött, már több, mint túl sokszor zuhant padlóra. Ezért hát most féltérden dacol az élettel, sőt, egyre inkább emelkedik fel. De ebben a felemelkedésben nincs semmi örömteli: nem számít neki, hogy él-e vagy hal. Csak teszi a dolgát és létezik.
Az életére visszatérve: mialatt iskolába járt, édesapja elindított egy családi vállalkozást, Branimir Bútorgyár néven. Ez nagyjából egy évvel ezelőtt történt, és azóta a cég egyre inkább tör a magasba. A vezetés, ahogyan telt az idő egyre inkább Yanra szállt, aki jelenleg voltaképpen a vállalat teljes jogú vezetője: a szülei élvezik a pénzt, és az unokatestvérei számláját is az ő munkájának gyümölcse növeli, még ha azok nem is tudnak róla.
A fiatal férfi decemberben, karácsonykor döntött úgy, hogy elköltözik otthonról. Nem akart többé a szüleivel maradni, akik tönkretették az életét: kiiratkozott a varázslóképzőből, és az általa megkeresett pénzből vásárolt magának egy kúriát, Bezdentől a lehető legtávolabb.
Jelenleg tehát itt él és dolgozik egyedül, heti kétszer magántanárok járnak hozzá, havonta családi vacsorán vesz részt a szüleivel, és néma sikolyok között tengeti az életét.
Mégis. The show must go on.