Kamen még itt van, és most, hogy túltette magát az első sokkon, állandóan beszél. Néha mond valami hasznosat is, de leginkább arra próbál rávenni, hogy beszéljek azzal a két emberrel, akiket eddig a szüleimnek hittem. De ahogyan magamat ismerem, úgysem jutok el addig, csak ha rászánom magam. Bár, azt hiszem, lassan összeszedem magam, és meglátogatom a Branimir kúriát.
Mondjuk holnapután. Jó éjt, kedves naplóm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése