A mai napom teljes zavarodottságban telt. Puszta érzékeltetésképpen: fél másodpercen múlt, hogy nem a körömkefével mostam fogat, nem etettem meg a siklómat macskakajával, nem sósan ittam a teát, valamint sikerült összehoznom a borsos-cukros káposztás tésztát... Amikor pedig épp nem szerencsétlenkedtem, akkor a gépe előtt ültem, és bámultan magam elé. Dolgozni akartam, dolgoznom kellett volna. De egész egyszerűen lehetetlennek éreztem, hogy koncentráljak. Azt hiszem, erre meg is van minden okom.
A napom nagy része tehát szerencsétlenkedéssel, magam elé bámulással, gondolkodással és zenehallgatással telt el. Hogy mi a tervem holnapra? Lényegében ugyan ez. Képtelen vagyok még mélyebb gondolatokba merülni a
szárma tegnapi ügyről. Nem akarok még eléjük állni, nem akarok tudni semmit.
Lehet, felhívom Kament. Tudom, van elég baja e nélkül is, de egyedül ezt nem bírom, és ő az egyetlen, akihez fordulhatok...
Még átgondolom. Jó éjt, kedves naplóm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése